ritaotthona

mindennapi kenyerünk

Tudom, hogy nagyon sokan sütnek kenyeret, receptjeiket is megosszák a neten. Én még csak most kezdek neki úgy igazából… Ha kenyeret akarok sütni, akkor szétnézek a neten, vagy a szakácskönyveimben és nekiállok. A probléma ott kezdődik, mikor következő alkalommal is ugyanazt a receptet keresem, de sehogy sem akadok rá. Ide szeretném összegyűjteni azokat, amelyek ízlenek nekem és a családomnak.

Túrós-tönkölybúzás

Ez a recept igazából nem is tartalmazott túrót. Valamiért úgy éreztem, hogy úgy tennék az alaprecepthez egy kis joghurtot vagy kefírt. De egyik sem volt itthon, viszont volt túró. Így került bele a túró:) Kíváncsi voltam rá, hogy mit hoz ki a kenyérből. Jelentem jó lett, így megtartjuk 🙂 A lisztek arányán és fajtáján is változtattam. Így lett szinte teljesen más, mint az alaprecept…

15 dkg teljes őrlésű tönkölybúza liszt
25 dkg Bl 80-as liszt
20 dkg fehér liszt
3 dl víz
2 kávéskanál só
1 evőkanál cukor
1 cs. porélesztő
10 dkg túró

A liszteket, a sót, az élesztőt, a cukrot beleöntöm a kenyérsütő gépbe, ráöntöm a langyos vizet, majd belemorzsolom a túrót. Én a teljeskiörlésű programot választottam. Nagyon finom lett.

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!